Bejelentkezés






Elfelejtett jelszó?

JoomlaStats Activation

Komplex vállalatfejlesztés PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Administrator   
2008. március 27.
A Gazdaságfejlesztési Operatív Program (GOP) keretében az idén valamivel több mint hatmilliárd forint áll rendelkezésre a hátrányos helyzetű kistérségek vállalkozásainak komplex fejlesztésére.

A rendelkezésre álló forrásból legalább 12, de legfeljebb 40 pályázat kaphat támogatást országosan (kivéve a közép-magyarországi régiót). A komplex vállalati technológiafejlesztésre kiírt konstrukció (GOP-2008-2.1.1/C) célja a növekedési potenciállal rendelkező vállalkozások jövedelemtermelő képességének növelése. A vállalkozások adaptációs képességének erősítése, az általuk előállított hozzáadott érték növelése, valamint a piacra jutáshoz kapcsolódó technológiai fejlesztés megvalósítása azok a területek, melyek fejlesztését célozzák a kiírók a hátrányos helyzetű kistérségekben.


Elsősorban azok a gazdálkodók nyújthatnak be pályázatot, akiknél a bevételeket és a költségeket/ráfordításokat tételesen elkülönítik a kettős könyvvitel szabályainak alkalmazásával, és az alkalmazottak éves átlagos statisztikai állománya a pályázati dokumentáció benyújtását megelőző utolsó lezárt üzleti évben elérte az 1 főt. Ez utóbbi kritériumnak a mikrovállalkozásoktól kezdve a kis- és középvállalkozásokon (kkv) át a nagyvállalatokig bezáróan sokan megfelelnek. Érdemes figyelni viszont arra, hogy nem nyújthatnak be pályázatot azok, akiknél a bevétel meghatározó része - több mint 50 százaléka - mezőgazdasági tevékenységből származik. A GOP kiírása tehát a nem agrárvállalkozóknak nyújthat segítséget eszközbeszerzéseikhez, ingatlan-beruházásaikhoz vagy egyéb, a fenti célokat elősegítő fejlesztéseikhez.


A potenciális nyertesek számára ez a segítség elég jelentős is lehet, hiszen a vissza nem térítendő támogatás mértéke a költségek 40 százalékát is elérheti, 150 millió forinttól 500 millió forintig terjedhet. A pályázónak mindehhez vállalnia kell, hogy a projekt fizikai befejezési évét közvetlenül követő két üzleti évben az éves nettó árbevétel százalékos reálnövekménye átlagosan legalább 4 százalék lesz. E pályázati kiírás esetében van területi korlátozás, hiszen pályázni csak a hátrányos helyzetű kistérségekhez tartozó települések valamelyikében megvalósuló projekttel lehet.

Utolsó frissítés ( 2011. április 15. )
 
< Előző   Következő >

Legfrisebb letöltések

FileÁgazati fókusz
FileVállalkozásfejlesztési kérdőív
FileGINOP pályázatok KKV-k számára
FileÉrték és élmény_Horváth Marianna.pdf
FileReformkor2.0_Kecskésné.pdf

Online felhasználók

 
 
Advertisement
Advertisement