Bejelentkezés






Elfelejtett jelszó?

JoomlaStats Activation

Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása
Írta: Baksa Krisztina   
2016. december 05.

Tájékoztatjuk tisztelt Partnereinket, Ügyfeleinket, hogy megjelent a „Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása” című (GINOP-1.2.2-16 kódszámú) felhívás!

A pályázati kiírás elsősorban új eszközök, gépek beszerzésére, új technológiai rendszerek és kapacitások kialakítására irányul.

A Felhívás célja a KKV -k fejlődésének, gazdaságban betöltött szerepének, piaci pozíciójának erősítése, munkahelyek megtartását eredményező beruházások támogatása, a területi különbségek csökkentése, a térségi felzárkóztatás és a helyi gazdaság megerősítése.

Pályázók: mikro-, kis-, és középvállalkozások

Vissza nem térítendő támogatás összege: Minimum 5 millió Ft - Maximum 40 millió Ft.

Támogatás maximális mértéke: 50%

A projekt keretében önállóan támogatható tevékenységek

Új eszközök, gépek beszerzése, új technológiai rendszerek és kapacitások kialakítása.

Önállóan nem támogatható tevékenységek:

Megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazása, melyek célja a gazdasági-termelési folyamatok és az üzemen belüli építmények energiaigényének fedezése megújuló energia előállításával; Információs technológia-fejlesztés; Online megjelenés: domain név regisztráció és hozzá tartozó webtárhely, honlapkészítés.

A támogatási kérelmek benyújtása 2017. január 25-től 2019. január 25-ig lehetséges. Ezen időszak alatt a támogatási kérelmek értékelése folyamatosan történik.

A pályázati kiírás további részleteivel kapcsolatban bizalommal forduljon hozzánk telefonon (76/545-664) vagy e-mailben ( Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges ).

Utolsó frissítés ( 2017. február 08. )
 
Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése
Írta: Baksa Krisztina   
2016. december 05.

Tájékoztatjuk tisztelt Partnereinket, Ügyfeleinket, hogy megjelent a „Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése” című (GINOP-1.2.1-16 kódszámú) felhívás!

A pályázati kiírás elsősorban a kiemelt iparágakban működő mikro-, kis- és középvállalkozások technológiafejlesztési projektjeinek megvalósítására irányul. A pályázat által lehetőség nyílik a modern eszköz- és gépparkok, valamint fejlett infrastruktúrával ellátott telephelyek kialakítására, a szektor szereplői számára a versenyképesség feltételeinek megteremtésére, fenntartására.

Pályázók: mikro-, kis-, és középvállalkozások, amelyek hozzáadott érték-növekedési potenciállal vagy exportnövekedési potenciállal bírnak, a fejlesztésük eredményeként helyi, nemzeti, de főleg nemzetközi hálózatokba kapcsolódnak be vagy részvételük intenzitása ilyen tekintetben növekszik.

Vissza nem térítendő támogatás összege: Minimum 25 millió Ft - Maximum 500 millió Ft.

Támogatás maximális mértéke: 50%

A projekt keretében önállóan támogatható tevékenységek

Új eszközök, gépek beszerzése, új technológiai rendszerek és kapacitások kialakítása.

Önállóan nem támogatható tevékenységek:

Megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazása, melyek célja a gazdasági-termelési folyamatok és az üzemen belüli építmények energiaigényének fedezése megújuló energia előállításával; Infrastrukturális és ingatlan beruházás Információs technológia-fejlesztés; Új eszközök, gépek beszerzéséhez, új technológiai rendszerek és kapacitások kialakításához kapcsolódó gyártási licenc, gyártási know-how beszerzések.

A támogatási kérelmek benyújtása 2017. január 25-től 2019. január 25-ig lehetséges. Ezen időszak alatt a támogatási kérelmek standard kiválasztási eljárásrend alapján, szakaszosan kerülnek elbírálásra.

Értékelési határnapok:

2017. február 28.

2017. február 28-át követően minden hónap utolsó napja.

A pályázati kiírás további részleteivel kapcsolatban bizalommal forduljon hozzánk telefonon (76/545-664) vagy e-mailben ( Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges ).

 

Utolsó frissítés ( 2017. február 08. )
 
Pályázati Infonapok vállalkozók számára
Írta: Administrator   
2015. június 02.
A HBF HUNGARICUM Gazdasági Tanácsadó és Szolgáltató Kft., a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat és a JÓTANÁCSADÓ Pályázatkészítési, Tanácsadó és Szolgáltató Kft. közösen pályázati tájékoztató napokat tartott több helyszínen.
 
Az első rendezvényre 2015. május 20-án Kecskeméten és Kiskunhalason, a második rendezvényre 2015. május 27-én Baján került sor, számos érdeklődő vállalkozó részvételével. Az információs napon felszólalt Rausch Sándor, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés alelnöke, majd Milos Katalin, a Nemzetgazdasági Minisztérium Gazdaságfejlesztési Programok Végrehajtásáért Felelős Helyettes Államtitkárság Pályázatkezelési Főosztály főosztályvezetője tartott előadást a mikro-, kis- és középvállalkozások számára várható pályázati lehetőségekről.
 
Ezt követően a pályázati kiírásokra, a pályázati folyamatokra való felkészülést segítő gyakorlati tanácsok hangzottak el Felföldi Zoltán, a HBF Hungaricum Kft. tulajdonosa, valamint Sánta János, a Jótanácsadó Kft. irodavezetője előadásában. A rendezvényen megjelent vállalkozások számára konzultációs lehetőség is nyílt a tanácsadókkal az aktuális, illetve megjelenés előtt álló pályázati kiírásokról.
 
A rendezvényekről készült televíziós interjúkat megtekintheti ide kattintva:
 
Amennyiben nem volt lehetősége részt venni a rendezvényen, kérjen időpontot személyes konzultációra az elérhetőségeinken, vagy töltse ki a vállalkozásfejlesztési kérdőívünket.
 
Elérhetőségek:
HBF Hungaricum Kft.
Tel.: 76/503-640
Email: Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges
 

Utolsó frissítés ( 2015. június 02. )
 
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>

Eredmények 1 - 3 / 73

Legfrisebb letöltések

FileÁgazati fókusz
FileVállalkozásfejlesztési kérdőív
FileGINOP pályázatok KKV-k számára
FileÉrték és élmény_Horváth Marianna.pdf
FileReformkor2.0_Kecskésné.pdf

Online felhasználók

 
 
Advertisement
Advertisement