1945 után számos olyan nyugat-európai szervezet alakult, melyektől elsősorban az újabb világháború megakadályozását, megelőzését várták, fő célkitűzésük Európa egységesítése volt.
Az 1940-es évek végén, az NSZK katonai megerősítése is egyre inkább halaszthatatlan feladattá vált a növekvő szovjet befolyás kordában tartására, és Franciaország is szükségét érezte a Németországgal való viszony hosszú távú rendezésének. Kelet- és közép Európában a kommunista terjeszkedés hatására egyre nagyobb teret hódított az egységes Európa gondolata, melynek megvalósítását a gazdasági együttműködés megszervezésével kezdték.
Robert Schuman, francia külügyminiszter 1950 május 9-én hirdette meg Jean Monnet vezetésével készített tervét, ami a francia-német megbékélés zálogát a gazdasági együttműködésben látta, ami - több országgal kibővülve - egy egységesített Európa megteremtésének alapjául szolgálhat. A program idővel az európai integráció talpköve lett.
Első lépésként, hogy ellehetetlenítsék egy esetleges háborús készülődés eltitkolását, a szén- és acélipart kellett közös ellenőrzés alá kívánták vonni. Mivel a 40-es, 50-es évek fordulóján hiány állt elő szénből és acélból is, a termelési és értékesítési együttműködés gazdasági hasznot is hozott. A francia-német együttműködéshez csatlakozva Olaszország, a Benelux-államok (Belgium, Hollandia és Luxemburg) 1951 áprilisában megalakították az európai Szén- és Acélközösséget, más néven a Montánuniót. A szervezet Főhatósága a kormányok közötti együttműködés fórumaként szolgált, Közgyűlése - tárgyalási fórumként - a résztvevő államok parlamentjeinek küldötteit tömörítette, és Bírósága előtt tisztázták a felmerülő vitás kérdéseket. A Főhatóság elnökségi posztját elsőként Jean Monnet töltötte be.
A gazdasági együttműködés sikere az egyesült Európa híveit újabb lépés megtételére sarkallta: megszületett az Európai Védelmi Közösség az (EDC). Azonban a nemzeti önállóságát féltő Franciaország ellenállása miatt közös haderő létrehozásának kísérlete elbukott.
1955-ben új lendületet vett az integráció és a gazdasági kapcsolatok mélyítését javasló tervezet készítettek, majd 1957. március 25-én Rómában Franciaország, Németország, Olaszország, és a Benelux-állmok részvételével megalakult az Európai Gazdasági Közösség (EGK) és az Európai Atomenergia Közösség (Euratom). Az úgynevezett Római Szerződés 1958. január 1-én lépett hatályba.
Az 1972-es olajválságig tartó időszak folyamán 1962-ben megegyezés született a közös mezőgazdasági politika viteléről, 1968-ra pedig a résztvevő államok megszüntették a vámhatárokat. Az integráció hihetetlenül jól jövedelmezőnek bizonyult, és már pénzügyi együttműködést is tervezték, mely utóbbi megvalósítását az olajválság elsodorta.
Bár Anglia sokáig szigorúan elzárkózott az európai integrációba való bekapcsolódástól, 1961-ben a gazdasági együttműködés sikerein felbuzdulva maga is kifejezte belépési szándékát, azonban De Gaulle elnök veszélyben látta Franciaország politikai befolyását és még 1967-ben is vétójával megakadályozta az angol belépést.
1967-től az Egyesítő Szerződés hatályba lépésétől kezdve összevonva működtek az Szén- és Acélközösség, az Euratom és az Európai Gazdasági Közösség addig egymástól elválasztva működő szervei. Ettől kezdve hívják a három szerződést aláíró államokat az Európai Közösség tagállamainak.
De Gaulle francia elnök lemondása után 1970-ben megkezdődtek a csatlakozási tárgyalások Angliával Írországgal, Dániával és Norvégiával. Norvégia kivételével - ahol a népszavazáson elutasító döntés született - 1973-ban az európai "hatokból" "kilencek" lettek.
1979-ben útjára indították az Európai Monetáris rendszert az EMS-t, ami a nemzeti valuták egymáshoz viszonyított árfolyama helyett egy közös elszámolási egységet ("virtuális pénzt") vezetett be, az ECU-t, és megtartották az első közvetlen választást.
Az Európai Közösség a diktatúrák bukása után demokratizálódó déli országokkal bővült ki: 1981-ben Görögország csatlakozásával kezdődött, majd Portugália és Spanyolország 1986-os belépésével ért véget.
Jacques Delors, a Bizottság elnökének vezetésével 1985-ben megszületett az Európai Közösségek országai között 1992-ig létrehozandó egységes piac létrehozásának terve, ez az úgynevezett Fehér Könyv. A belső piac megteremtéséhez azonban tagállamoknak nagymértékben csökkenteniük kellett nemzeti önállóságukat többek között az Uniós döntéshozatal tekintetében. Az Egységes Európai Okmány -t, 1986 februárjában írták alá, és a következő év január 1-én lépett hatályba.
A gazdasági együttműködés a politikai közösség létrejöttéhez képest viszonylag könnyen zajlott, hiszen a tagállamok sokáig húzódoztak a gazdasági közösségen túlmutató közös Európa létrehozásától. Az Európai Unióban folyamatos vita zajlik a közösség bővítését szorgalmazók, és a szövetség mélyítését javasló irányzatok között: hol egyik, hol másik kerekedik felül. Az Európai Egységes Okmány megszületése lehetővé tette a kapcsolatok további mélyítését, így alapul szolgálhatott az Európai Közösség politikai unióvá alakításához. Ennek gazdasági feltétele a közös valuta bevezetése, politikai alapjait pedig kormányközi konferenciákon teremtették meg.
